workshopok gyerekeknek

- Ili, elvehetem a sárgát? … és rajzolhatok ide még egy virágot?
- Tessék? Hogy szabad-e? Ne viccelj! Sőt! Folytasd! Gondold tovább, fesd tovább! Itt mindent szabad! (a lapra is...:)

Erre mindig csodálkoznak. Valószínűleg az oka nem más, mint az, hogy a gyerekek szinte egész nap korlátok között mozognak. Padban ülnek, házit írnak, tanulnak, szót fogadnak (vagy nem), engedelmeskedni igyekeznek, beilleszkednek, alkalmazkodnak egymáshoz... Többnyire. Mert jók. És el sem hiszik, hogy itt azt, hogy szabad-e még egy virágot pluszban odarajzolni, nem kell megkérdezni. A művészi szabadság fogalma erős lenne nekik, de lassan rájönnek, hogy ez is egy olyan hely a világban, ahol szabadon lehet, sőt! 

Persze nem bírom ki, és mondom is néha, némelyikük lassan kívülről fújja: igen, a művészi szabadság! 

Pedig valamiért nem szeretem a művészet szót, túl komoly. Főleg ide. Mégis, mi más lenne, mint önkifejezés, tisztítótűz. Itt és most. Erre az egy órára. Felszabadulás, öröm, belefeledkezés. Más célja nincs, bár később talán lesz hatása, és talán ők lesznek azok, akik majd ki mernek lépni a komfortzónájukból. Néha. Akik elhiszik, hogy nyugodtan lehetnek a saját világukban önfeledten, hiszen akkor boldogok. És legyenek bátran önmaguk. Pillanatokra, percekre, egy órára. Mindegy, hiszen semmilyen érzés és állapot nem állandó. Ám ha folyamatos, visszatérő az inger, már jelentősége lehet. Ki tudja.

Úgy tűnik, nagyon szeretik, én meg örülök. És ez a lényeg. Lenyűgöznek, és feltölt. Minden alkalom egy kis csoda óra. Néha ugrálnak is örömükben.