Blog

Szerencsés okból Tóth-Dulai Andit hiányolnom kell a fotós projektekből egy időre – babát vár. Így jutott eszembe Hanga, aki az egyik legjobb barátom lánya, és pont imád fotózni. Meg tud is. Megkérdeztem, nagyon örült. Négyévesen kezdte, komolyabban kamasz kora óta foglalkozik vele, volt lehetősége egy magazinnál is dolgozni: eseményekről, rendezvényekről tudósított cikkek és fotósorozatok formájában. És nagyon fiatal, előtte a pálya, a lehetőség pedig adott. Egyébként épületeket szeret megörökíteni, és a portrékat készít szívesen. Nekem pont jó. Bár egyelőre az artless műhely és a ház volt a feladat, ami csodásra sikerült, hamarosan remélem, hogy a workshopokon a portrékban is bizonyíthat. Nemsokára elkészítjük a műhelyemben a portré referencia munkát is, már nagyon várom!

Anikóval és férjével, Mendler Zoltánnal, a Mendler Pincészet tulajdonosaival Császártöltésen találkoztam először egy borkóstolón. Szerelem első kortyra. És valami hullámhossz ismét: kedvesek, vendégszeretők, és profik! Pincéjük Közép-Európa egyik legszebb sváb falujában, a 600 pincét számláló Császártöltésen, Főkáptalani pincesori utcában található. Amikor másodjára jártam náluk, már megvolt a fejemben a gondolat, együtt kell működnünk: hiszen én a felnőtt workshopokon egy-egy pohár borral kínálom meg a résztvevőket – miért is ne lehetne ez kizárólag a Mendler Pince bora? Ha már... És így született meg egy szép estén a megbeszélés, az egyetértés, majd a házamban a fotózás Csatai Edével. Itt viszont már nincs szükség szavakra, a képek a Munka menüpontban láthatók a borról a csoda kertemben, az itteni atmoszféráról készült hangulatképeket pedig az Inspirációk menüpont alatt nézheted meg.

A bor, a vizuális érzék és az atmoszféra hármas egységéből született csoda. 

Ez nem üzlet, ez sem. Ez ismét egy olyan együttműködés, ami pontosan illik a hitvallásomhoz (lásd az artless bemutatkozásban): "egyéb területeken is igyekeztem bevonni azokat is, akik bármilyen ponton érintkezhetnek ezzel a világgal, elsősorban az ismerőseim, barátaim közül, és folyamatosan keresem, sőt, találom! azokat az embereket, akiknek munkája, márkája illeszkedik az artlesshez."

Ismét találtam! Anikót és Edét is.
Mert nem csupán a boruk, szemük, hanem a lényük is illeszkedik. Jók.

Belépsz a kapun és azonnal egy másik világban találod magad. Ili műhelye egy eredeti, izgalmas tér, tele kincsekkel, alkotásokkal és rengeteg eszközzel, amit ráadásul MIND ki lehet próbálni. Itt minden az elmélyülésről, alkotásról, szabad kísérletezésről szól. Ili finoman a háttérből vezeti a folyamatot, lelkesítő, néhol elgondolkodtató feladatokat bíz ránk, ahol kell, belép, ám hagyja, hogy kibontakozzunk, ha elkap a flow. A zene, a kávé, a borospohár, minden apró részlet azt szolgálja, hogy felszabadultan, örömmel alkothassunk. Pár óra felüdülés, sok-sok nevetés, olyan élmény, aminek a hatása még hosszú időre velünk marad, ahogy az elkészült műveink is.

Régóta barátok vagyunk. Gizit még gimiből ismerem, az egyik kedvenc emberem a világon. Az elmúlt nagyjából 25 évben rengeteget nevettünk együtt, olykor sírtunk is, de ott voltunk egymásnak jóban, rosszban. Közös utazások, közös kalandok, közös tánc, közös színház, közös ezerféle jó. Aztán valahogy felnő az ember, és egyre kevesebb ideje van, mindig csak szalad a dolgok után, úgy érzi, minden kiszalad a kezei közül… És akkor szembejön Ili műhelye. És az ember látja, hogy igenis meg lehet állítani egy kicsit az időt, ki lehet szakadni a mókuskerékből, át lehet szakítani a téridő szövetét, be lehet csapni az idő folyását, lehet megint csak egymásra figyelni. A szó szerint közös alkotás, ahol felváltva vagyunk az agy és a kéz, a sok nevetés, ami az egész folyamatot kíséri, tovább erősítik azt a baráti köteléket, ami annyira fontos nekem.

Dulai Andival a kórházban találkoztam Kiskhunhalason: egy szobába kerültünk gyermekeink mandulaműtétje okán. 

Két napig lakótársak voltunk, és hatalmas egymásra találás volt ez a "véletlen". Amiről mindketten azt gondoltuk, nem az. A beszélgetések során kiderült, nem elég kicsi ez a Kiskőrös, ahol élünk, a gyerekeink egy oviba járnak, sőt mindketten ugyanabban az általános iskolában tanítottunk németet. Ő azóta marketinges (én korábban voltam az), most a fotózás a szenvedélye, én azóta máshol tanítok, a művészetek, a régi hangulatok és a gyerekek vonzanak. 

Kiderült, hogy régóta keres a városban egy szép polgári lakást fotós helyszínnek, én meg rég keresek valakit, aki lefotózhatná a dolgaimat szépen, ráadásul egy szép polgári lakást újítok fel épp. Nem is kell tovább magyarázni. Kiszabadultunk a kórházból, majd eljött, beleszeretett a házba, a hangulatba, én meg megkértem, készítsen képeket a tárgyakról, a foglalkozásról, és olyan jól sikerült képek születtek, hogy csak na.

A hullámhossz megvan, úgy döntöttünk, kell egy közös projekt, jól kiegészítjük és inspiráljuk egymást, úgyhogy vizuális orgiába csapunk:).

Ez a közös projekt vetül ki a honlapomon, foglalkozásokat én tartom, azokról minden egyes képet Andi fotózott. 

És remélem, lesz is alkalma még fotózni, amennyiben kéritek, mert nincs jobb egy nem beállított, szabad, önfeledt, nem átlagos képnél, ahol az igazi érzések ülnek a résztvevők arcán, és észre sem veszik, hogy Andi fotóz, meg már azt sem, hogy én tartom a workshopot. :)

- Ili, elvehetem a sárgát? … és rajzolhatok ide még egy virágot?
- Tessék? Hogy szabad-e? Ne viccelj! Sőt! Folytasd! Gondold tovább, fesd tovább! Itt mindent szabad! (a lapra is...:)

Erre mindig csodálkoznak. Valószínűleg az oka nem más, mint az, hogy a gyerekek szinte egész nap korlátok között mozognak. Padban ülnek, házit írnak, tanulnak, szót fogadnak (vagy nem), engedelmeskedni igyekeznek, beilleszkednek, alkalmazkodnak egymáshoz... Többnyire. Mert jók. És el sem hiszik, hogy itt azt, hogy szabad-e még egy virágot pluszban odarajzolni, nem kell megkérdezni. A művészi szabadság fogalma erős lenne nekik, de lassan rájönnek, hogy ez is egy olyan hely a világban, ahol szabadon lehet, sőt! 

Persze nem bírom ki, és mondom is néha, némelyikük lassan kívülről fújja: igen, a művészi szabadság! 

Pedig valamiért nem szeretem a művészet szót, túl komoly. Főleg ide. Mégis, mi más lenne, mint önkifejezés, tisztítótűz. Itt és most. Erre az egy órára. Felszabadulás, öröm, belefeledkezés. Más célja nincs, bár később talán lesz hatása, és talán ők lesznek azok, akik majd ki mernek lépni a komfortzónájukból. Néha. Akik elhiszik, hogy nyugodtan lehetnek a saját világukban önfeledten, hiszen akkor boldogok. És legyenek bátran önmaguk. Pillanatokra, percekre, egy órára. Mindegy, hiszen semmilyen érzés és állapot nem állandó. Ám ha folyamatos, visszatérő az inger, már jelentősége lehet. Ki tudja.

Úgy tűnik, nagyon szeretik, én meg örülök. És ez a lényeg. Lenyűgöznek, és feltölt. Minden alkalom egy kis csoda óra. Néha ugrálnak is örömükben.

Lakástextil

Textil? Inkább műanyag a házban. Egy a sok közül.

Minden öltöztet, a textilek adják meg az otthon végső melegét, hangulatát, ez tény. Egy kis gond van velük csupán, úgy általában: hogy műanyagból vannak. Nem természetes, nem egészséges. Én amióta az eszemet tudom, a természetesség tetszett, legyen szó berendezésről, textilről, színekről és egyáltalán. Letettem a voksomat tehát a természetes lakástextilek mellett is, amivel nem kell egyet érteni, néhány gondolatot velük kapcsolatban mégis:

Miért vannak a lakástextilek is műanyaból? Mert abból vannak. Inkább miért ne legyen abból?!

Mi lenne, ha az emberek a természetes otthont részesítenék előnyben, akár még azon az áron is, hogy ezek a kiegészítők drágábbak. (Abba most nem megyek bele, hogy sajnáljuk valamire a pénzt, amit minden nap nézünk, ám apránként kiadjuk valamire, aminek semmi értelme kacat…)

Szóval. A természetes otthon létrehozásának alapja a bútorok, textilek és kiegészítők megválasztása. Sajnos a kínálat is többnyire a felületkezelt bútorokból, és a szintetikus szövetekből áll, amelyek könnyen tisztíthatók, a textileket pedig vasalni sem kell. Ám ezekkel nem csak az a probléma, hogy műanyagok, amelyek, mérgező anyagokat bocsátanak ki, hanem van valami iszonyúan természetellenes a gyűrődésmentes szövetekben és a laboratóriumban előállított padlókban, bútorlapokban és textilekben: mégpedig, hogy hiányzik belőlük a természet igazi színe, a természetből vett anyagok melegsége és patinája. Szinte észrevétlenül, mégis alaposan kilúgozzák a lelkünket.

A természetes otthont a természet inspirálja, ám a fa önmagában nem elég, sőt, ha túl sok van belőle, az sem jó! Levelek, termések, ágak, bőr, kerámia az asztalon, ezeket egészítik ki a természetes anyagok: pl. gyapjútakaró, illetve a lenvászon.

Igazi növényből van, de senki sem kedveli, hiszen gyűrődik, igénytelen.

Vagy mégsem? Lehet, hogy ez az anyag képes gyönyörűen gyűrött és természetes lenni?

Aki egyetért, azt tudja, hogy a len egy nemes anyag. Az elegancia meghatározója. Ez az organikus anyag olyan embereket szólít meg, akik figyelnek az egészséges életmódra, otthonukban pedig a természetes melegségre törekszenek. 

Beleszeretős.

Íme pedig 5 ok, amiért még érdemes a lent választani:

A len tartós és ellenálló
A rostok erős vászon szerkezetének köszönhetően a len anyag ellenálló nyúlással és súrlódással szemben. Mi több, magas hőfokon is lehet mosni, nem kell tartani attól, hogy a rostok tönkre mennek.

A len kényelmet biztosít forró napokon
A len jellemző tulajdonsága, hogy légáteresztő. Forró időben a bőr szabadon lélegezhet.

A len védi az egészséget
A len antiallergén és antibakteriális, tehát megfelelő allergiások számára.

A len biztosítja a jobb alvást
Egy, a Természetes Rostok Intézetében végzett kutatás kimutatta, hogy a len ágyneműben való alvás mélyebb alvást biztosít, ami gyorsabb regenerációt és jobb minőségű pihenést nyújt.

A len kíméli a környezetet
A len egy növényi rostokból felépülő, természetes anyag. Organikus, teljesen lebomlik, nem marad utána ökológiailag veszélyes hulladék.

Keresd meg a megfelelő lakástextilt natúr, minimalista, vidéki vagy akár modern otthonodba! A 100% lenvászon, pamut és gofri anyagból készült termékeket igyekeztem az átlagos kínálattól eltérően egyedivé tenni, így bármilyen stílusú otthonban megállják helyüket.